2014. július 29., kedd

Napraforgó * Az Isten felé forduló lélek szimbóluma

„Az Isten felé forduló lélek szimbóluma, hiszen mindig a Nap felé fordul.”

Napok óta be voltam zsongva, hogy napraforgót szeretnék fényképezni. Kutyusunkkal egy tóhoz járunk sétálni, így az egyik alkalommal észrevettem, hogy a szántóföldön katonás rendben sorakoznak a napraforgók. Idén a kertembe is ültettem dísznapraforgót, így kíváncsivá tett, hogy mit jelenthet a napraforgó és nekem most miért is van ilyen nagy szükségem rá. Amikor elolvastam elmosolyodtam, hiszen én alapvetően tűz/levegő elemmel rendelkezem. Ráadásul ez az év rettentően tüzes év, és nekem sokszor elég sok galibát okoz.  Így már érthető volt a vonzódásom a fegyelmezetten sorakozó napraforgók felé.


A Tűz egy alapvető aktív, határozott erő, amelyet a Nap sugároz ki. Földünk minden lényének éltető energiája. A belső erőt is szimbolizálja, amitől a legtöbben félünk. A 2014-es évre jósolgatták, hogy sok embernek megnyílnak majd a képességei és lehet nehéz lesz, amíg felismeri, elfogadja és megtanulja kezelni. A tűz elem és a nap energiája a napfonat/sárga csakránkhoz tartozik, ahol ugye az Egónk is lakik. Éppen ezért mindenkit óva intettek attól, hogy ebben az évben rohanjon, versengjen, túlzottan akarjon, mert akkor a tűz elem nagyon sok lesz benne és ugye tudjuk, hogy, ha a tűz elhatalmasodik, akkor milyen pusztításokat okoz. A napraforgók nap felé fordulása azt üzeni számomra és talán mások számára is, hogy ha Isten felé fordulunk és mindezt következetesen és fegyelmezetten tesszük, akkor egy felsőbb vezetés védelme alá kerülünk. Értelemszerűen nem lehet baj az emberi létezésünkben. Röviden, ha így teszünk, akkor tulajdonképpen elengedjük az akarást és az irányítást. Az Egó pedig a helyére kerül és végrehajtja, megcselekszi, létrehozza, amit az Égi vezetésünk mutat nekünk.

Olvastam valahol egy nagyon idevágó jellemzőt, ami így szól:

Napkodás * Kapkodás

A tűz erősen hat mindenkire és sokan úgy érezzük, hogy jóformán semmire nincs időnk. Erre az Egó óhatatlanul kapkodással reagál. Jó esetben tudjuk merre tartunk, mit akarunk és van egy belső párbeszédünk is mellé: „Siessünk, mert nincs elég időnk!”


Na, itt meg is állhatunk és nézzünk rá az alázatosan, csendesen és türelmesen álldogáló Napraforgókra és engedjük meg, hogy gyógyító és lassító hatásuk elérkezzen hozzánk. Segítségül mutattam pár képek, de az igazi az lenne, ha közelről éreznéd meg mindezt. Lassan beérnek, de talán még a hétvégén megtapasztalhatod ezt a csodás kapcsolatot Velük és Istennel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése