KORONA MENTŐ * AZ
ÁTMENET ÜVEG
LILA/MÉLYMAGENTA
Megerősítés: „Beengedem a Szellem
ragyogását mindenhová, ahová eddig nem jutott el bennem."
Kulcsmondata: Minden út végén egy
új kezdet vár. Intenzív szolgálat, amivel eljuthatunk a „jó" helyre.
Ajándékok: Igazi médium, aki
élete valódi célját valósítja meg. Elhivatottan küzd saját és mások lelki
üdvéért. Sikerült megvalósítania a szellem, lélek, test egyensúlyát. Mindig a
megfelelő helyen van a megfelelő időben. Tudja, hogy az élet a legnagyobb
tanítómester. Nem akar mesterként tetszelegni. Sokan fordulnak hozzá tanácsért,
néha azzal is képes segíteni hogy hallgat. Figyelmet fordít a kis dolgokra,
nemcsak önmaga miatt, hanem a szolgálat okán, amit a világnak nyújt. Egy
spirituális ember. Mindig hű önmagához. Nagy átalakuláson megy keresztül. Lenyűgöző
az akaratereje, ugyanakkor alázatos is.
Kihívások: Rendkívül szomorú.
Hajlamos az önsajnálatra, nem akarja elengedni fájdalmait. Talán feldolgozatlan
gyász, vagy valakinek az elvesztése miatt szenved. Úgy véli neki már semmi jót
nem tartogat az élet, ezért egyre keserűbb. Előítéletei vannak, sokszor már nem
is próbálkozik felvidítani önmagát. Egy birtokolni vágyó ember, aki még a saját
szomorúságához is ragaszkodik, amelyet már rég elengedhetett volna.
Az üveg segítsége:
Az Erő Fentről a
földre érkezik, hogy segítse az emberiséget.
Szolgálat és mély
gyógyítás. Gyógyító szolgálat.
Béke, elfogadás és
szeretet.
Segít megértenünk a
karma törvényeit.
Megkönnyíti a
meditációt és az imát.
Ráébreszt, hogy a
szolgálat a legnagyobb öröm.
Elvezet minket az ősi
bölcsesség forrásához.
Segít egyegy ciklust
befejezni, hálával és békében elbúcsúzni.
Átlendít a szomorú időszakokon.
Megszabadít néhány
régi rossz szokásunktól.
Ez volt az első üveg,
amely Vicky Wall halála után született. Az „Isteni Mentő"nek is nevezik.
Pszichoterápiában ez az üveg segít Fényt vetni a múltra. Ez a kombináció
hasznos lehet azok számára, akik a Dévákkal, Angyalokkal és a láthatatlan világ
lényeivel kívánnak dolgozni.
Hol használjuk: A hajvonalra, a torok
és nyaktájékra, a harmadik szemre és a fejtetőre.